Viszonylag ritka alkalom egy kerékpáros csapat életében, hogy egyszerre kettő bringása állhat a dobogón. A 2016 os kincsesbányai Bringa Fiesztán, átesett a tűzkeresztségen a Kecskeméti Első Sor is. Az U17 korosztályban Gohér Mihály az első, míg Bakó Ferenc a második helyet szerezte meg.
A két fiatal bringás, így élte meg a „mezőnyben ülve”a történteket:
Misi beszámolója :
Életem első versenye, Bringa Fieszta Kincsesbánya. U17-es korosztályban indultam 52km-es távon, ahol 3 kőrt (52 km) kellett teljesítenünk.
Reggel 5:30-kor indultunk Kecskemétről Kincsesbányára, a verseny helyszínére, 9 óra körül értünk oda. Gyors regisztrálás után csapattársammal, Bakó Ferivel elmentünk egy bemelegítő körre és feltérképeztük a pályát, hiszen mindkettőnknek ismeretlen volt a terep. Ahogy visszaértünk már rajtolt is az első korcsoport, mi is felkészültünk és gyorsan kilőttünk . Az első kőrben végig együtt volt a mezőny, voltak sikertelen szökési kísérletek. Nagyon elfáradtam a második kőr elejére, szokatlan volt a folyamatos hullámvasút. Hátramentem a sor végére,aztán minden gond nélkül le is szakadtam 200-300 métert. Ekkor frissítettem, elhasználtam az energia zselét. Működött a dolog, mert, ha nagyon nehezen is, de sikerült felérnem a mezőnyre. Egyből a szélárnyékot kerestem. Aztán jött hátulról egy felnőtt mezőny. Némi gondolkodás után felugrottam rájuk, de nem tudtam velük maradni, leszakadtam. Továbbra is tekertem, ahogy csak tudtam. Már jött is a harmadik kőr, biztos voltam benne, hogy fel fog érni a DKSI által vezetett mezőny. A lejtőkön próbáltam minél gyorsabb lenni(60-65km/h).A végén teljes erő bedobással mentem, nehogy felérjen valaki. A befutó egyenesében utoljára hátranéztem és felküzdöttem magam a célig, mert hogy a befutó is emelkedett.Győztem…
Nagyon jó verseny volt. Nem gondoltam, hogy ilyen teljesítményt tudok nyújtani. Végül a Ferivel megbeszélt taktika elmaradt, de a lényeg, hogy mindketten a dobogón végeztük!
Feri beszámolója :
Olyan friss az élmény, hogy fogalmam sincs, hol kezdjem a mesélését. Egyik pillanatban még a diákolimpia mezőny versenyének a legfelső dobogóján állok, a másikban pedig Kincsesbánya környékén szenvedek, egy elszökött 4 tagú csapattal. De ne siessünk ennyire előre. A korai keléssel még mindig nem vagyok megbarátkozva, de egy kis edzői támogatás (kávézgatás) gyorsan rendbe tette a fejem. Szerencsésen megérkeztünk a kincsesbányai befutóhoz, befizettük a nevezést, lekaptuk a kocsiról a bicikliket és már mentünk is melegíteni. Az út nem a legjobb minőségű volt. Egyből emelkedővel, alföldi viszonylatokhoz képest heggyel kezdődött a verseny. A mezőny nyugodtan indult meg. Nem volt nagy sebesség. Az első körben a Dksi csapatának sportolói teljes nyugodtsággal és önbizalommal vezették a mezőnyt. Látszott rajtuk, hogy a terv a csapat megszökése, 2 embert hátrahagyva, hogy lassítsák a mezőnyt. Kezdődik az első szökés, felértem az ellenfelekre. Misiék hátul maradtak. Ez így ment a 2. kör közepéig. A debreceniek próbálkoztak mindenhogy otthagyni, de nem tudtak. Tapadtam rájuk, mint egy pióca. Egyszer csak kiabálást hallok hátulról. A lejtős szakaszon utolértek minket a felnőttek. A káosz hatalmas volt, az aero karbon kerekek összehangolt suhogása és a nagy tempó, az Epronexesek mellett, megmosolyogtatott. Ez a pillanat volt a legemlékezetesebb számomra és Misi számára is! A felnőtt mezőny sebessége úgy felvillanyozta a csapattársamat, hogy könnyedén elbillegett tőlünk! Ezt csak a célban tudtam meg… Egy teljes kört tette meg szökésben egyedül!!! Én próbáltam nagyon figyelni a debrecenieket, hogy ne szökjenek meg. Ők is tudták már, hogy figyelni kell rám. Még lassítani is próbáltam a mezőnyt az elején. Végül a lassítás közben jött egy támadás. A DKSI-s Varga Bálint volt az. Ketten megszöktünk. Ez már a második életképes szökésünk volt, de nem élt vele. Nem akart tekerni. Úgy mond „elfáradt”. A mezőny, csak úgy mint az első körben, most is elkapta a szökésünket. A 3. kör elején kezdett érdekes lenni a helyzet. Észre sem vettem, otthagytuk közben a mezőnyt. Négyen voltunk a szökésben. Bálint, egy másik DKSI-s fiú és egy amatőr srác és én. Az egyik DKSI-s kihullott. Hároman maradtunk.
Felértünk a hegy tetejére. Még volt egy lassabb szakasz a templom előtt. A DKSI-sek kocsija bukkant fel a hátunk mögött. Az első dudára Bálint lószolt, könnyen elkaptuk. A második dudaszó hallatára odament a sofőrhöz és az heves magyarázásba kezdett. Nem tudtam mire vélni. Attól féltem, hogy tudnak egy jó helyet arra, hogy otthagyjon. Így még mielőtt befejezték volna a kis párbeszédüket, a templomnál levő kanyarban megpróbáltam elszökni. Abban bíztam, hogy amíg ő a kanyart lassabb tempóval beveszi, addig én felgyorsulok egy 50 plusszos tempóra a lejtőkön. A baj az volt, hogy nem jött a lejtő. Még volt egy sík rész. Az 50 km/h megvolt, de ettől függetlenül Bálint felért az amatőr fiúval. Ezt követően kezdte el azt csinálni, amit tárgyalt az edzőjével. Nem ment. Megint elkezdte játszani, hogy ő milyen fáradt. Nekem ne mondja, hogy fáradt, ha 6 éve teker. Mondtam is neki, hogy ne játssza az eszét, jöjjön. Nem jött. A másik fiúval megbeszéltem, hogy akkor itt hagyjuk. Szökni próbáltam. Hát nem a fáradt Bálintunk ugrott rám! Nagyon felhúzta az agyam vele. Ráadásul nem raktam izotóniás vizet és a kulacsaim sem voltak tele induláskor. Így nem volt mit tenni, Bálinttól kértem vizet, mert láttam, hogy neki még rengeteg van, alig ivott. Hiába kértem tőle többször is, nem adott. Fapofával nézett rám és élvezte, ahogy szenvedek. Ilyenkor nagyon mélyre el kell folytatnom magamban a 7 évnyi Ju-jitsuból maradt érzéseim, gondolataim. Embertelenül szomjas voltam. Innentől kezdve egyre jobban lassult a tempónk, nem akartam én sem vezetni. A mezőny felért ránk cél előtt 5 km-rel. Meghúztam magam, minél több energiát próbáltam spórolni a lányok mögött a nagy hajrára. Felért minket egy idősebb osztagból álló mezőny is. Nagy szerencsémre Geri bácsi is velük volt. Beszélgetős tempó volt, vizet és tanácsot kértem tőle, miután elpanaszoltam neki mi történt. Adott egy jó tippet is a szökéshez. Az utolsó előtti kanyarban, a cél előtt 500 m el, külső ívről előztem be az előttem levő lányokat, majd ráfordultam a célegyenesre, egy kicsit még pörgettem, majd sprint felfele. Folyton figyeltem a mezőnyt, hogy fel tud-e érni. Szerencsémre nem sikerült neki. Több mint 200-as pulzussal gurultam be a célba, gondolván, nyertem. Hát ez nem így volt! Igazából csak ekkor tudtam meg, hogy Misi egyedül sikeresen szökött! Várt a célban, én meg nem tudtam mire vélni. Azt hittem teleportált, mert még csak nem is láttam a 2. kör óta. Gyorsan szusszantunk egyet, kicsodálkoztam magam és újra nyeregbe pattantunk, hogy frissítsük a felnőtteket. Utólag is bocsánat Tamás, hogy nem sikerült! Ügyetlenek voltunk. De Geri bácsinak sikerült meghálálnom a segítségét. Menet közben, bicikliről adtam át neki a kulacsot. Annyi biztos, hogy felejthetetlen nap volt. Mind pozitív, mind negatív értelmében. Jó látni, hogy a Kecskeméti Első Sorosok ennyire segítőkészek egymással. Itt nem számítanak az eredmények, mert minden versenyhelyezéskor, nem egy vagy kettő ember áll fel a dobogóra, hanem több! Ezúton is szeretném megköszönni, hogy mellettem állt fent a dobogó második fokán -Juhos Gergely a vízzel és a nagyszerű tanácsával -Sáfár Tamás, akinél jobb, lelkiismeretesebb edzőt nem ismerek -Gohér Mihály, aki az elsőn is állt egyben -a családom, mert mindig támogatnak a “hülye” sportjaimban és még sokan mások!