Interjú Pelikán Jánossal, aki március óta csapatunkat erősíti
Majdnem, de aztán mégse. Ott, aztán itt, közel, aztán távol. Sose volt igazán egyenletes a szint. Több kemény hegymenet után lejtmenet, de a befutó előtti emelkedő vége előtt Pelikán Jani még feltette nagytányérra, kiállt a nyeregből, megrakta, és meg se állt Kecskemétig. Március óta az MKB Bank Cycling Team Elit sorát erősíti, meg a „kicsiket”. Mesterdiplomázik a BME-n, gyártja a fotókat, videókat a saját és új munkahelye, a ZÁÉV Zrt. felületeire, edz és versenyekre jár, miközben boldog párkapcsolatban él. Na, ezek mellett próbáltunk egy átfogó beszélgetésre sort keríteni az ország egyik legismertebb bringásával.
Miért kezdtél bringázni, mi motivált?
Egész életemben bicikliztem. Bicajjal jártam iskolába, tekertem szabadidőmben, egyedül, haverokkal, családdal. Dabason a bringázás elég nagy hagyománnyal bír. 9-10 éves koromban elkezdtem BMX-ezni, a haverokkal nyomtuk az iskola után, majd 11 éves koromban mountain bike-ra váltottam, unokabátyám hatására. 2009-ben pedig komolyra fordult a dolog, már edzőm is volt. Specziár Viktorral kezdtem el dolgozni, 2011-ben jött az országútizás, onnantól kezdve csak az aszfalt volt.
Milyen célokat fogalmaztál meg, amikor elkezdtél komolyan kerékpározni?
Hosszútávú céljaim nem voltak, de az bennem volt, hogy jó lenne egy külföldi csapatba kijutni, mert tudtam, hogy ott jobbak a lehetőségek. Inkább rövidtávú céljaim voltak, mint az országos bajnokságokon és a nemzetközi versenyeken jól szerepelni, mert tudtam, ha ezek megvannak, és a csillagok is úgy állnak, bármi összejöhet.
A váltások hogy jöttek/mentek?
A CUBE Balaton Team-ben kezdtem országútizni, ahová az edzőm, Viktor révén kerültem, ők pedig rengeteget segítettek mind felszerelésben, mind versenyzésben, Amikor úgy éreztem, „kinőttem” ezt a csapatot, Stubán Ferencnél, az Utensildnord-ban tekertem másfél évig. Nem keresés volt ez, inkább egy természetes folyamat. Aki abban az időben jól ment Magyarországon, előbb-utóbb ott kötött ki. Aztán, amikor éreztem, hogy nem szeretnék maradni, felkerestem minden kontinentális csapatot. Végül Kusztor Péter révén sikerült kijutnom az osztrák kontinentális Amplatzba, ahol nagyon jól éreztem magam.
Fel voltál arra készülve, mekkora munka profi kerékpársportolónak lenni?
Amikor 2009-ben elkezdtem Viktorral dolgozni, teljes mértékben megbíztam benne, szorgalmasan csináltam, amit előírt. Ezzel egy olyan alapot kaptam, ami megmarad, amíg ezt a sportot folytatom. Úgy veszem észre, hogy ez sok embernél hiányzik. Nagyon jól tudnak menni, de nincs meg az az alap, amit tizenévesen megszerezhetnek. Mindig is tudtam, hogy ez a sport embert próbáló, és hogy egész embert kíván. Nem csak az edzés és a versenyek, de a pihenés, az étkezés, a kapcsolataid… minden ennek van alárendelve, az egész életedet ez alakítja. Amennyiben komolyan akarod csinálni.
Milyen melósnak érzed magad?
Nagyon elszánt melósnak. Az utóbbi években a versenyeken sok emberért dolgoztam, és ezt nagyon szívesen is tettem. A Pannon volt az a csapat, ahol igazán éreztem, hogy én vagyok a csapatkapitány, akiért dolgoznak, és aminek van is értelme. Mert annak soha nem láttam értelmét, hogy értem dolgozzanak, miközben úgy érzem, nem tudom azt megcsinálni, ami az eredményhez kell. Az Amplatzban és az Androniban is inkább segítőszerepben voltam, mert mindig voltak nálam erősebbek és eredményesebbek, illetve én is nagyon szívesen tettem hozzá a csapat sikereihez. Ezeket teljes mértékben a saját sikereimnek is éltem meg attól függetlenül, hogy azt más érte el. Az egyén sikere a kerékpársportban ugyanúgy az egész csapaté is.
Hogyan élted/éled meg a sikereket, hogyan dolgozod fel a kudarcokat?
A sikernek örülök, a kudarcot pedig soha nem úgy éltem meg, hogy az életem legrosszabb pillanata, hanem próbáltam tanulni belőle. Persze szomorú is voltam, de a mezőnyversenyeken soha nem úgy álltam hozzá, hogy összedől a világ, ha nem én nyerek. Az időfutam, amikor csak magamért megyek, az persze, kicsit más. A Pannonos győzelmeknek örültem legjobban, mert tudtam, hogy az egész csapat jól éli meg, mindenki boldog.
Mennyire vagy közösségi ember? Érdekes kettősséget vélek felfedezni a valós éned és az „avatarod” között.
Az embernek nehéz magát elemezni, de sokat szoktam ezen is gondolkozni. Amíg nem kérdeznek, addig nem nagyon szólok, viszont, ha kérdeznek, nagyon szívesen válaszolok, mondok véleményt. Ha jó, ha nem. Viszont a csapatban szeretném azt hinni, hogy számíthatnak rám az emberek, és hogy bátran kérdeznek tőlem. De bevallom, amíg nem kerülnek elég közel hozzám, vagy nem veszik észre, hogy én közeledem a magam módján, addig egy kicsit zárkózott vagyok. A közösségi média más dolog. Virtuálisan könnyebben nyitok az emberek felé. Az is igaz, hogy a felületeket, ahol megjelenek, próbálom másképp kezelni, mint az emberek többsége. Valahogy más utakat járok. A videózással szeretnék még több időt tölteni, úgy érzem, motivációt ad az embereknek.
Sok dologgal foglalkozol egyszerre. Kerékpározás, egyetem, közösségi oldalak, munka, párkapcsolat, hogyan férnek el ezek egymás mellett?
Szerencsére sikerült olyan munkát kapnom februárban, hogy mellette megoldott a kerékpározás. A ZÁÉV Zrt-nél kommunikációval foglalkozom, a fotó és a videózás tartozik hozzám. Mivel a BME-n megszereztem a műszaki manager alapdiplomát, most mesterképzésre járok. Még mindig imádok bringázni, vannak céljaim is, de már nem ez a legfontosabb az életben. Számomra már nem az a cél, hogy minél magasabbra, minél nagyobb szintre jussak, ezen már túl vagyok.
Milyen passzban kapott el az MKB Bank Cycling Team megkeresése?
Megkeresett három csapat, köztük az MKB Bank Cycling Team, én pedig örültem mindegyiknek. De elmondtam, hogy a kerékpározás mellett szeretnék már mással is foglalkozni (mesterdiploma, munka), nem csak erre feltenni az életemet. Megélni nem igazán lehet belőle, ha nem profi vagy, és rengeteg dolog érdekel még a kerékpár mellett. Sáfár Tamás csapatigazgató érezte át legjobban, amit gondolok és várok a közeljövőtől, és ő volt a legsegítőkészebb abban, amit kértem, és amit cserébe ajánlottam. Tamás összekapcsolt Deák Gáborral, az egyesület elnökével, így tudtak találkozni az elvárások és az elképzelések. Úgy érzem, ez nagyon szerencsésen jött ki. De fel voltam arra is készülve, hogy én ezt már csak hobbiszinten fogom folytatni.
Mi a szereped az MKB Bank Cycling Team-ben?
Az első pillanatban azt beszéltük meg Tamással, hogy csapatkapitány, mentor szerepet töltök be, ahol a fiatalokat inspirálom, tanácsokkal látom el. Úgy látom a horvátországi edzőtábor után, hogy erre tényleg szükség is van.
Milyen volt a tábor, a csapat?
– Szeles, tíz napos, pont jó. Szerintem a csapattagok is jól megismerték egymást, az látszik, hogy jó fiatal az átlagéletkor. Ahogy teltek a napok, ők egyre jobban fáradtak edzésmunkában, én meg egyre jobban jöttem fel, de számítottam is erre. Próbáltam őket tanácsokkal ellátni, jó volt együtt edzeni.
Kivel tekernek együtt a srácok? Pofijanival, vagy Pelkán Jánossal?
Pelikán Janival. Itt kicsit más a helyzet, tudom, hogy mit várnak el tőlem csapatszinten, ezért próbálom magamat kicsit megrázni, mert úgy érzem, ők is azt várják, hogy én nyissak feléjük. Én ezt nagyon szívesen csinálom, és egy pár nap után elég természetesen jött. Úgy érzem, már most is elég jó ez a kapcsolat, és remélem, a későbbiekben még jobb lesz.
Versenyeken hogy néz ki mindez?
Ott lesz a legnagyobb szükség egy jól működő kapcsolatra, mert azt látom, hogy úgy edzenek, ahogy általában a fiatalok: amíg van erő, addig nyélen, aztán ha elfogy, akkor vége. És ha ezt versenyen játszod el, az nem olyan előnyös, és általában nem vezet eredményre. Mindenképp az lenne a cél, hogy az erőbeosztásra, a taktika betartására, az energiaspórolásra ösztönözzem őket.
Mivel lennél elégedett egy év múlva? Pelikán János kerékpáros, vagy Pelikán János fotós-videós?
Hogy ha jól érezném magam mindkettőben. Nem szeretnék egyikre se úgy tekinteni, mint egy olyan dolog, amit csak azért csinálok, mert anyagi vonzattal jár. Mindkettőt élvezni szeretném, mindkettőt szeretném csinálni, ezért nem is akarom ezt az érzést elveszteni. Ami konkrétabb cél, az inkább a biciklizéssel, a csapattal kapcsolatban megfogalmazható. Ez a csapatösszhang megtalálása, illetve a csapatszinten továbbfejlődés. Nem kifejezetten az eredményekre számítok, nehéz is ezt megmondani előre. Inkább a csapatkohézióra gondolok. Egy összetartó, akár kevésbé erős csapat sokkal nagyobbat tud menni, főleg középtávon, mint egy-egy egyéniség, aki erős, viszont nincs mellette csapat. Ezt jó lenne elérni.
Mit üzensz a fiataloknak, a magyar utánpótlásnak?
Fontosak a számok, de nem az a legfontosabb. Hanem az, hogy élvezettel csináld a biciklizést, és hogy ne utáld meg attól, hogy nem tudsz 15 wattal többet kipréselni magadból. Mindig találják meg a motivációjukat. Hazai viszonylatban elég sikeres voltam, ez engem például mindig is motivált. És motivál ma is. Ami még fontos: sokan vannak, akik később érnek be másoknál. Ne feltétlenül az eredményeket nézd az utad elején, ne másokat akarj mindenáron legyőzni, hanem inkább azon legyél, hogy saját magadhoz képest fejlődj, az viszont folyamatos legyen! Ahogy fejlődsz, úgy lesznek egyre jobbak a helyezések, jönnek az eredmények. De ne feledd: ha egy igazán jó csapat tagja vagy – mindegy, hogy te dolgozol másért, vagy értek dolgoznak mások – a közös siker fölülírja az esetleges egyéni hibákat, pillanatnyi kudarcokat.