Orosz Bálint, elsőéves U23-as versenyzőnk hatalmasat ment vasárnap Szlovákiában. A 6. helyen ért célba egy nemzetközi, kontinentális menőkkel teletűzdelt mezőnyben. Csapatunk többi tagja is derekasan helytállt, mindenki értékelhetően fejezte be a nem mindennapi, hideg és szeles versenyt.
A szlovák országúti szezonnyitón állt rajthoz hétvégén az MKB Bank Cycling Team – sérülések és betegségek miatt megtépázott – sora. Hegyek helyett a hideggel, és hatalmas széllel kellett megküzdenünk, egy hatalmas, több mint 130 fős mezőnyben. A fiúk felvették a versenyt a szlovák, cseh, lengyel élvonal versenyzőivel, közülük is kimagaslót nyújtott Orosz Bálint, elsőéves U23-as bringásunk. Nagyon aktívan versenyzett, ő volt az egyike azoknak, akik befolyásolni tudták az eseményeket. A mezőnyhajrában a 2., összesítésben pedig a 6. helyet szerezte meg. A magyarok mellett az egész szlovák élvonal, nagyon sok cseh és osztrák csapat képviseltette magát a szlovák szezonnyitón, rendkívül erős mezőny állt össze.
– Bálint olyanokkal vette fel a versenyt, akik – szinte kivétel nélkül – sokkal magasabb, kontinentális szinten bicikliznek. Non plus ultra volt, amit ezen a napon művelt. Fáradhatatlan volt, ha kellett, egyedül vitte a fel a leszakadó mezőnyt, de még így is marad a sprintre ereje. Ha Pelikán János és Fejes Gábor, akik hasonló erőt képviselhettek volna, betegség miatt nem hagyják ki a versenyt, valószínűleg még jobb eredmény is lehetett volna. De így is maximálisan elégedett vagyok az egész csapat teljesítményével – mondta Sáfár Tamás, csapatigazgató.