A régió legnagyobb nemzetközi versenyén vesz részt az MKB Cycling Team július következő két hétvégéjén. A Visegrád 4 Kerékpárversenyen 3 kontinensről, 20 nemzet képviseletében 167 versenyző áll rajthoz, velük mérik össze tudásukat a kecskeméti alapítású csapat versenyzői, akik először állnak rajthoz egy ilyen rendkívül magas színvonalú, nemzetközi versenyen.
13 kontinentális profi csapat, 3 nemzeti válogatott és 12 klub/regionális csapat áll rajthoz a július 10-én kezdpődő Visegrád 4 Kerékpárverseny, ami magyar V4 elnökség “Nagy Rajtja” is egyben. A közel 170 versenyző között ott lesznek a kecskeméti alapítású MKB Cycling Team kerékpárosai is. A csapat számtalan sikert és értékes trófeát elhódított már, de történetében először van lehetősége arra, hogy elinduljon a régió legkomolyabb versenysorozatán.
Az első fordulóra július 10-11-én kerül sor. Szombaton Magyarországon, a vasárnap pedig Szlovákiában csapnak össze a csapatok, hogy aztán a következő hétvégén Csehországban és Lengyelországba álljanak újra rajthoz, folytatva és lezárva a négy napos nemzetközi versenyt.
Az MKB Cycling Team az Elit mezőny egyik legfiatalabb csapatával áll a rajthoz. Az átlag életkor 20 év, frissen érettségizett, egyetemre készülő vagy első egyetemi éveiket taposó srácokról képviselik Kecskemétet. A friss U23-as sort a két saját nevelésű kerékpáros – Csorba Bence és Gohér Mihály – mellett korábbi válogatott és szintén sokat látott és tapasztalt biciklisták alkotják: Sánta Ármin, Osterlin Ádám, Hrenkó Norbert, Forró Lajos és Fűzfa Ambrus.
A csapat igazgatást a V4-re a nagy nemzetközi rutinnal rendelkező Szabó Ádám vállalta el.
– Az első évünk ebben a kategóriában, ez az UCI verseny számunkra még a „király kategória”. Így aztán azt is mondhatom, beülünk az iskolapadba, és elkezdjük a tanulást. Elérkezett az ideje annak, hogy belülről lássuk és tapasztaljuk meg, hogyan működnek ezek a nemzetközi kerékpáros versenyek. Igyekszünk ezeket a tapasztalatokat beépítve szintet ugrani, és felhasználni a magyar mezőnyben is. Nagyon örülünk, hogy csapatunk, az MKB Cycling Team rövid időn belül újabb szintet lép. Köszönet illeti az MKB Bank Nyrt-t, és természetesen azokat a támogatókat, akik évek óta mellettünk állnak. Nélkülük még csak a rajtvonal felé araszolnánk, és nem a célvonal felé haladnánk – mondta Sáfár Tamás csapatigazgató.
Néhány érdekesség a versenyről:
A magyar szakasz Világörökség részétől Világörökség részéig, valamint esküvőtől esküvőig tart. A Budai Vár/Dunaparton meghúzott rajtvonalnál ugyanis esküvői bankettet tartanak, a Pannonhalmi Apátságnál zajló befutó környékén pedig három templomi esküvő fog zajlani.
A versenyen rajthoz áll NOVÁK Carol Eduárd, Románia ifjúsági és sportminisztere, (Paralimpiai-, Világ- és Európabajnok kerékpárversenyző), a Tean Novak csapat alapítója is.
A V4 Kerékpárversenyről: https://v4kerekparverseny.hu/