A KES Cycling Team mindent megtesz, hogy országúti bringásainak meghálálja azt a munkát és kitartást, aminek köszönhetően érmekkel térnek haza a versenyekről. Ennek legújabb eleme a vadonatúj csapatbringák beszerzése. A Colnago V3 kerékpárok egy olyan új szintet képviselnek, ami nagyon sokat tesz hozzá versenyzőink teljesítményéhez motiváláshoz és eredményességéhez.
Aki követi a KES Cycling Team-mel kapcsolatos híreket, láthatja, hogy az utóbbi időben nem csak a versenyekről és az eredményekről szóló hírek érkeznek, hanem olyanok is, melyek arról szólnak, hogyan segíti az egyesület a csapattagok munkáját.
Ma már alap, hogy a csapat edzőtáborokban csiszolódik össze, és készül fel a korosztályos versenyekre. Újabb előrelépést jelentett a közelmúltban, hogy az új támogatónak köszönhetően a versenyzők már a versenyek előtti napon/napokon elutazhatnak a helyszínre. Ennek köszönhetően nem a verseny napján, hajnalban kell utazni, és fáradtan rajthoz állni, sőt, lehetőség van a pálya bejárására és megismerésére is.
A következő lépés a csapatautó (Skoda Octavia kombi) és a csapatbusz (Ford Transit) beszerzése volt nyáron, mely – az eddig a szállításban segítő – szülők, kísérők számára könnyebbséget, a csapat számára pedig tervezhetőséget, kiszámíthatóságot jelent.
Nyár végén pedig újabb szintet lépett az egyesület, amikor professzionális országúti versenykerékpárokat vásároltunk. Igazi kuriózum, hogy kiemelt utánpótlás versenyzőink csapatkerékpárokkal versenyezhetnek az elkövetkező években! Mivel a terveink hosszútávúak, ezért olyan kerékpár márkát kerestünk, amely már kiállta az évek próbáját. Így esett a választásunk Olaszország talán legismertebb kerékpárjára, a COLNAGO-ra. Ebben az évben már 5 darab Colnago V3 kerékpárt vásároltunk, a következő év elején további öt Colnago-val leszünk gazdagabbak.
Hogy mindez minek köszönhető, milyen út vezetett idáig?
– Szeretjük, és a kezdetektől fogva hiszünk abban, amit csinálunk: népszerűsítjük a kerékpározást! Az elmúlt években egyre több regionális cég, legtöbbször sportos cégvezetővel állt törekvéseink mellé. Az igazi áttörést pedig 2020 második fele hozta meg, amikor is többéves megállapodást sikerült kötnünk egy országos lefedettséggel rendelkező vállalkozással. Hiszünk abban, hogy hazánkban nagyon sok tehetséges fiatal van, aki csak a lehetőségre vár! Őket keressük, nekik akarunk segítő kezet nyújtani, hogy közösen megvalósítsuk céljait az országúti kerékpársportban és az életben – mondta Sáfár Tamás a Kecskeméti Első Sor Egyesület elnöke, a KES Cycling Team vezetője, edzője.
A COLNAGO:
Olaszország talán legismertebb kerékpárjára, a COLNAGO. Ernesto Colnago egyedülálló mérnöki tehetsége pár évtized alatt a világhírig repítette nevével fémjelzett versenykerékpárokat. 1954-ben nyitotta meg saját üzletét, és ugyanebben az évben építette az első vázákat. Vázak építése közben továbbra is dolgozott versenyszerelőként. A társaság először kiváló minőségű acélvázas kerékpárjainak köszönhetően vált ismertté, majd később a szénszálas fejlesztések kerültek előtérbe. Innovatív munkásságuk a mai napig meghatározó a karbonvázak gyártásában. Az egyesületünk választása a karbon COLNAGO V3 -ra esett, hidraulikus Shimano Ultegra Disc szettel Deda kiegészítőkkel és Fulcrum kerekkel szerelve.
Az Kritérium Országos Bajnokságon a Colnagok már túlesek a tűzkeresztségen:
fotók: Vanik Zoltán
Ahogy mondani szokás a sportágunkban: ezzel már Tour-t lehet nyerni!
Rövidesen találkozunk a mezőnyben! Addig is jó hátszelet!