Ennyire szerintem még egy versenyre se készültünk rá. A fizikális felkészülés mellett a mentális frissességre is egyre jobban oda tudok figyelni. Nagy volt a nyomás, de a segítség is. Legfőképp az előző napi pályabejárás, és az elegendő ágyban való, reggelig tartó, pihentető alvás hatott pozitívan a teljesítményünkre, nem beszélve a fenséges és bőséges tápanyag bevitelről.
A brac-i edzőtáborban már egyre jobban mentek a hegyek!
A hegyi időfutam, mely a Pécsi-tó mellett, illetve a már ismert Horgász büfé előtt rajtolt el, csupán 4,3 kilóméter hosszú szakasz volt, viszont az nyélen.
Délelőtt 11 órától startoltunk el percenkénti indításokkal. Alapos bemelegítés után én 73-ként 12:13 perckor lőttem ki. Azon kívül, hogy 1-1,5 mp-t elvesztegettem a klipszescipő becsatolásával, jó áttétellel, viszonylag nagy sebességgel fordultam ki a pályára. Könyöklőt is raktam fel, ami nagyon hasznosnak bizonyult számomra. Bekönyököltem és kihajtottam a maximumot, ahogy erőmből tellett, 45+os tempót a sík részen… majd át a gáton, legjobb íven balra, kormányon alulra átfogás, csapatás két kis dombon keresztül, végül éles jobbossal a triatlonosok által jól ismert 1000 méter hosszú (átlagosan 12%-os) emelkedőn tekertem fel “maxközeli” pulzuson. Nagy meglepetésemre és örömömre.a 4. helyezést sikerült elérnem, 2 másodperccel maradtam el a tavalyi bajnoktól, Tomka Boáztól. A csapatbázison pihengetés közben megbeszéltük az U19es csapattaktikát, miszerint Csongi hegyen, Misi lejtőn támad, ugranak a lószokra,, én meg nyugodtan ülök a fenekemen és megbújok a mezőny eleje felé és a véghajrában alakítok.
A WElit, felnőtt nőkkel együtt rajtoltunk el kora délután. Sikerült jól helyezkednem, ha kellett csorogtam egyre előrébb, mezőnyünk nagy tempóval elindult felfelé a nevezetes emelkedőn.Csapattársaimat sajnos nem láttam, ami azért aggasztott. Mint később kiderült, Misi rosszul érezte magát, a versenyről már egyenesen az ügyeletre ment, Csongi meg rossz helyezkedés miatt megúszott. A dombtető közeledtével pár ifi elszökött, amit körülbelül 20 mp késedelemmel vettem csak észre az előttem lévőek takarása miatt. Rögvest megindultam utánuk, mivel a Bátorfi-s és DKSI-s mezekből ítélve ez az elmenés jó lehetett volna. Az út elkezdett lejteni és a vázra leülve a lejtő aljáig, abaligeti kereszteződésnél utol is értem őket. Hátranéztem, és sehol senki. A mezőny több száz méterrel lemaradt. Váltogattuk egymást az enyhe 3-4%os emelkedőn, de sorunk egyre lassult. Pár perc elteltével felértek ránk, de nem ment tovább senki.
A tempó megvolt. Továbbiakban javarészt akciómentesnek lehetett nevezni a mezőnyünk mozgását. A legérdekesebb színfolt ekkor, egy állandóan káromkodó WElit kerekes volt. Akadtak lószolgatások de pár cangás, köztük én is, ugrottunk rájuk. Örömömre Csongi a táv fele körül megérkezett és két erős lószt be is mutatott, ha már ott volt. Boáz is gyakran próbálkozott, amit pontosan nem értettem, mivelhogy a sprintje is nagyon jó…. A hosszú Kárpátok felszínalakzatú lejtő előtt is nekiindult, mi raktuk is utána a kereket. Bár eléggé rázott a lejtő, ennek dacára 60 km/h tempóval lezúgtam rajta az elsők között. Onnantól csak az első pedálozók körül lebzseltem és tüzetesen figyeltem az esélyesekre, a GreenRider Leopoldra, Bajorfi Ádámra, Boázra. Már sejtettem, hogy a véghajrában dől el minden.
Bekanyarodtunk jobbra a TV-torony útjára. A GYAC-os Bajorfi Ádám nekilódult, nyomában Leopolddal, Boázzal és Nagy Bendegúzzal. Na ott éreztem, hogy itt a végem, a „kávé teljesen lefőtt”, de már csak pár száz méter, nyomtam ahogy tudtam.
Tomka Boázt leelőztem egy másik biciklissel egyetemben, de az elöl lévő három vetélytársamat. már nem tudtam megfogni. Így szereztem, a helyezések szerint, összesen 8 pontot, mellyel fölállhattam a dobogó harmadik fokára!
Külön öröm, hogy csapattársam, az U15-ös Radics Milán megszerezte a bajnoki mezt!
Köszönöm a családom, az egyesület és a szponzorok támogatását és bizalmát! Nélkülük nem sikerülhetett volna…